Karácsony

Vajon mit jelent ez a kifejezés? Mit jelent égtájanként, mit jelent idősnek és fiatalnak, mit jelentett régen és ma?

Jelentheti a hófedte tájat, amit mézeskalács illat tölt be, képeslapokat, amelyeket jókívánságokkal küldünk szeretteinknek, utazást, ami után a távol élők is megölelhetik egymást, vagy éppen videóhívást, mert éppen pandémia van, vagy, mert a munka miatt csak erre van lehetőség.

Sok mindent jelenthet, de mégis ugyanazt képviseli az ünnep.

Már az ókorban jelentős időszak volt a téli napforduló ideje. Vallásonként különböző módon hódoltak neki, és vigasságokkal várták a fény ünnepét, a Nap újjászületését. Ez a bizakodás a remény, a megújulás időszaka volt.

A római birodalomban hivatalossá vált kereszténység azonban már nem a legyőzhetetlen Nap ünnepét, hanem az üdvösség Napját ülte meg december 25-én.

A keresztény vallás egyik legjelentősebb ünnepe az idők során folyamatosan alakult, és magával hozta a régi vallások rítusait is. A karácsony éjjeli misztériumot megelőzi az advent időszaka. Eredete a IV. századig nyúlik vissza, ez a lelki felkészülés, a csend, a visszafogottság ideje. Jellemzői a hajnali mise, a böjt, a dísztelenség. Örökzöldekből készült koszorút már az ókori népek, a kelták, egyiptomiak is készítettek, így vágyakoztak a fény és a tavasz után. A XIX. században egy hamburgi lelkész készített örökzöldekkel díszített kereket 24 gyertyával. A remény és az élet, valamint az eljövendő fény szimbolizálását jelentő koszorú végleges formája a II. világháború után alakult ki. Hogy milyen színű, és hány darab gyertya van rajta, vallásonként változó, de az advent jelképe, és az összetartozást szimbolizálja. Az adventi naptár egy német édesanya ötlete volt, aki türelmetlen gyermekének próbált a várakozás idején örömet szerezni. 24 részre osztott kartonlapra függesztett csokidarabokat, amiből egyet-egyet vehetett, amíg eljött az ünnep.

Magyar nyelvterületen szinte mindenhol elterjedt a Luca-szék készítése. Luca napján kezdték faragni, mindennap csak egy műveletet végezhettek rajta, és karácsony előestéjén kellett készen lennie. Luca-napi szokások például a férjfogó gombócfőzés, a búzavetés, a székelyek ezen a napon vöröshagymával jósolták meg a következő évi időjárást és fokhagyma evéssel riasztották el a gonoszt, illetve elzárták a seprűket.

Az ünnepi vacsora fogásai is szimbólumok. Már a karácsonyi abrosz is jelentőséggel bírt, ugyanis az ünnep után ez lett a következő évi vetéskor használt vetőabrosz. Vajon miért mákos és diós a bejgli? Mert a bőséget és az egészséget jelképezik. A hal a megtérés, a haladás, gyarapodás jelképe. Az aszalt gyümölcsök és a méz a szépséget és az egészséget szimbolizálja. De a legszebbek egyike az alma szimbóluma, ami lehet egyfelől a bűnbeesés és a megtisztulás képe, de a régiek úgy tartják, hogy ha a karácsonyi asztalnál a családfő annyi szeletre vág egy almát, ahányan körbe ülik, és mindenki kap egy szeletet, akkor a következő évben kitart a szeretet, és mindenki visszatér az asztal köré. A vacsora morzsáit is összegyűjtötték, és a következő évben emberek és állatok gyógyítására vagy a termésbőség fokozására használták.

Az ókori népek örökzöldek iránti tisztelete az évszázadok során alakult át a karácsonyfa mítoszává. A XV. században említik először az almával és ostyával díszitett karácsonyfát, a XVIII. század közepén Németországban dísztelen karácsonyi piramist állítottak. Luther Márton a fenyőfák ágain megjelent csillagfényt imitálta a fenyőre rakott gyertyákkal, majd a német és ír telepesek vitték a szokást a tengerentúlra. Magyarországon Brunszvik Teréz állította az első fenyőt, a szépirodalomban Jókai Mór beszélt először a karácsonyfáról.

2021 adventjén az emberek mindegyike más-más okból kicsit lelassít majd, maga köré gyűjti szeretteit, készülődik az ünnepre, és bár a háromkirályok is vittek ajándékot az üdvösség szülöttjének, idén talán majd visszafogjuk magunkat, beszerezzük a vacsora hozzávalóit, ami világszerte sokféle lesz, feldíszítjük a fát és gondolatban, térben és időben megfogjuk egymás kezét. Ez a karácsony.

Kikilai Gáborné

Értékesítési szakasszisztens

Forrás: Internet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozz fel hírlevelünkre

Csatlakozz, hogy elsőként értesülj a legújabb akcióinkról és pályázatunkról!

Cím

1106 Budapest, Kabai u. 1.

Hétköznap 8:00 - 16:00

Telefon

+36-80-205-383

info@szirompatikak.hu

Kövess minket a Facebook-on és Instagramon

Add to cart