Farsangi időszak ételei

A farsang a bálok, jelmezes felvonulások, és ezzel együtt a nagy lakomák időszaka. Jellemző ételek ebben az időszakban a sültek, káposztafélék, pogácsák, desszertnek pedig hagyományosan fánk készül. Ezek mind nehéz ételek, amik az ünnepek alatt elfogyasztott fogásokat követően, ismételten megterhelhetik az emésztőrendszert. Emellett jellemző a nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás is.

Azonban kis odafigyeléssel, és mérsékelt alkoholfogyasztással, megelőzhetjük az emésztési problémák kialakulását.

A disznótoros, mint hagyományos fogás, nehéz, zsíros elemeket tartalmaz, azonban, ha a soványabb húsrészeket preferáljuk, köretként pedig a klasszikus hagymás, tört burgonya helyett héjában sült burgonyát, sütőtököt vagy sült zöldségköretet választunk, segítjük emésztésünket.

Nézzünk néhány téli zöldségfélét, melyek számos jótékony hatással bírnak.

CÉKLA:
A cékla magas vitamin- és ásványi anyag tartalommal bír. Található benne többek között kálium, magnézium, vas, A-, C-, B6-vitamin, valamint számos antioxidáns. A benne található nitrátok segítenek csökkenteni a vérnyomást, azáltal, hogy kitágítják a vérereket és fokozzák a véráramlást, több oxigént juttatva a sejtekbe, javítják az erőnlétet, teljesítményt, kitartást. A vérkeringés fokozása révén, segítenek az idegrendszer egészségének megőrzésében. A fitokemikáliák és antioxidánsok, mint például a béta-cianin, daganatellenes hatással bírnak. A kalcium, magnézium, réz, mangán és vitaminok erősítik a csontokat és a fogakat. Réz- és C-vitamin-tartalma segíti a céklában lévő vas felszívódását. A methionin stimulálja és élénkíti a máj sejtjeit, ezáltal elősegítve a hatékony működést. Mindezek mellett a cékla a bőr megújulásában is szerepet játszik.

 

ZELLER:
Kiváló vízhajtó tulajdonsággal rendelkező gyógy- és fűszernövény. Tartalmaz szerves nátriumot, kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, káliumot, mangánt, folsavat, pantoténsavat, rezet, B2-, B6-, C-vitamint. A zeller segít csökkenteni az LDL-koleszterin szintet. A magas víz és rost, valamint alacsony kalóriatartalma segíti a fogyókúrát. A jobb emésztés érdekében segíti a májműködést és fokozza az epetermelést. Több, mint 12-féle antioxidánst tartalmaz, melyek gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek. Antimikrobiális tulajdonsága véd a fertőzések ellen. Emellett a zellerben található vitaminok és ásványi anyagok erősítik az immunrendszert, valamint segítenek a magas vérnyomás megelőzésében. A vízhajtó hatás és a zellerben lévő ásványi anyagok támogatják a húgyhólyag és a vese egészségét.

 

CSICSÓKA:
Egyik legismertebb összetevője az inulin, amely a csicsóka szénhidráttartalmát adja. Az inulint a szervezet nem tudja megemészteni, így feldolgozásához nem kell inzulin. Hasznos a bélbaktériumok számára, képes helyreállítani a sérült bélflórát. Támogatja a máj, lép és hasnyálmirigy működését. A csicsóka magas rosttartalma segít a fogyókúrában. Az inulin mellett található benne magnézium, kalcium, kálium, foszfor, B2- és C-vitamin, valamint béta-karotin. Ezek révén segít megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, csökkenti a mellrák, elhízás és cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Segít optimalizálni a vércukorszintet. Fontos tulajdonsága még, hogy a 9 esszenciális aminosavból hatot tartalmaz, így szuper alapanyag vegán étrendet folytatók számára.

 

SAVANYÚ KÁPOSZTA:
Legismertebb összetevője a C-vitamin, mely erősíti az immunrendszert. A benne található K2-vitamin csökkenti a koleszterinszintet, segít a vérnyomás szabályozásában, valamint az erősebb csontokhoz is hozzájárul, a kalcium felszívódásának elősegítése révén. Antioxidáns tartalma a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát csökkenti. A magas rosttartalom cellulózból áll, ami egy vízben nem oldódó élelmi rost, a bélrendszeren történő áthaladás közben tisztítja annak falát, a savanyú káposztában lévő probiotikum javítja a bélrendszer egészségét. A tejsavbaktériumok visszaállítják a bélflóra egyensúlyát. Epebetegeknek fogyasztása a magas rost- és illóolaj-tartalom miatt nem javasolt.

Recept ötletek
–> Márványsajtos céklasaláta pirított szezámmaggal <–

 

A desszertek közül a legjellemzőbb, ahogy már korábban is említettem a fánk. Azonban néhány apróbb módosítással, ez is egészségesebb fogássá alakítható.

Ezek közül az egyik lehetőség, hogy bő olajban sütés helyett, készítsük a fánkokat sütőben, fehérjetartalmukat pedig növelhetjük, ha túróval vagy joghurttal készítjük a fánkokat. Almával készítve a vitamintartalma növelhető.

–> Joghurtos fánk sütőben sütve <–

 

Gulyás-Kikilai Anna
Dietetikus

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Add to cart