Én boldog vagyok. Hűha, ez egy erős kijelentés. Azt gondolom, mindenkinek mást jelent a boldogság, és ez nem egy frázis, hanem valóban így van.

Régebben sokszor kínoztam egy női családtagomat a következő kérdéssel: Te boldog vagy? Ő elkerekedett szemmel nézett rám, és visszakérdezett: boldog? Miért, mi a boldogság?

Az emberek teszik a dolgukat, sokan sodródnak az árral, telnek a napok és elmegy mellettük az élet. Biztos vagyok benne, hogy a nagyanyám például soha nem gondolkodott azon, boldog-e. Az ő puttonyát vette magára az Anyám. Puttonya mindenkinek van, cipeljük a hátunkon. Persze csak képletesen. Töltögetnek bele az eleink, aktuális családunk és persze mi magunk is bőven.

Szóval az Anyám hurcolta magán az „örökségét”, volt, amit le tudott tenni, de sok olyan volt, ami egy életen át vele maradt. Láttam őt boldognak, de kevés volt benne a tudatosság. Inkább csak a konvenciókhoz való igazodásból fakadó örömök voltak, amik a boldogságot jelentették.

Talán hiányzott a minta. Anyám puttonya az én hátamra került, benne nagyanyám dolgaival. Az első 30 évemben sokszor ledobtam magamról, nem igazán tudtam, hogyan kell cipelni. Dobált az élet, és nem láttam az arcomat a tükörben. Amit láttam benne, és amit éreztem, nem volt egymással összhangban. Míg végül rájöttem, hogy én vagyok a megoldás kulcsa.

Érzelem vezérelt ember vagyok, sokkal intenzívebben élem meg a jót és a rosszat is. De ez nem baj, érezni fontos. Rájöttem, hogy csak úgy tudok önmagam lenni, ha jóban vagyok az érzéseimmel, mert csak így világos, mi a jó és mi a rossz nekem. Így aztán sokszor van lehetőségem megérezni a boldogságot.

A puttonyom ettől függetlenül folyton tele van, állandóan dobálok ki belőle dolgokat, amiktől szeretnék megszabadulni, de gyorsan kerül bele újabb és újabb dolog. Ez mindenkinél így van, mert az élet átfolyik a hátunkon lévő zsákon. Nem fogok olyanokat írni, hogy „állj a napos oldalra” vagy „ha anya boldog, mindenki boldog”, meg esetleg „ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik”.

Nem mindenki ugyanolyan hőfokon éli az életét. Van, akinek a szórt napsütés is elég, és van olyan is, aki tűző napfényben sem értékeli a dolgokat. Így hát én elmondhatom, hogy boldog vagyok. Sokszor vagyok mérges, ideges, sokat izgulok, néha szomorkodom, képtelen vagyok várakozni, utálok a fodrásznál ülni, sokszor nézem a filmet úgy, hogy én vagyok a hősnő és olvasok könyvet úgy, hogy behelyettesítem a saját életembe a történetet.

Mostanában nem kérdezem a női családtagomat, hogy boldog-e. Nekem kell megtalálnom a puttonyom sok kacatja között azt, amit úgy hívnak: BOLDOGSÁG.

SzirmosAndi