A közönséges tök Közép-Amerikában évezredek óta ismert, termesztését jóval Amerika felfedezése előtt elkezdték a mexikói indián törzsek. Európába Kolumbusz Kristóf hozta be, amelyet követően a néhány évtized alatt elterjedt egész Dél- és Közép-Európában.
A tökmag első gyógyászati célú felhasználásra Európában a 19. századi forrásokban utalnak, a népgyógyászatban először féregűzőként alkalmazták a tökmagot, mely felhasználása a mai napig a legszélesebb körben elterjedt. A növényt és annak magját számos betegség kezelésére alkalmazták, többek közt húgyúti panaszok esetén is. Hasonló célú felhasználást figyeltek meg észak-amerikai indián törzseknél is, akik a tökmagot vizelethajtóként alkalmazták.
Napjainkban a tökmag olaját tartalmazó készítményeket hazánkban és más közép-európai országokban igen elterjedten alkalmazzák jóindulatú prosztata megnagyobbodás kezelésére.

A legnagyobb gyógyászati jelentőséggel a tökmagból készült, hidegen préselt olaj rendelkezik, de a mag fogyasztása is kedvező hatású. A hidegen préselt zöldesbarna tökmagolajat nemcsak gyógyászati, de étkezési céllal is felhasználják.
A tökmagot gyakran sózzák vagy pörkölik préselés előtt, ebben az esetben azonban a tökmagolaj összetétele jelentősen megváltozik.
Az olaj jellegzetes színét a mag klorofill- és karotinoid tartalma adja. A tökmagolaj prosztatára kifejtett igen kedvező hatásaiért elsősorban szterin tartalmát tartják felelősnek. A tökmagolaj ezenkívül jelentős mennyiségű A- és E-vitamint tartalmaz.
Medgyesi József Miklós
kertészmérnök


