Az SMR-henger versenysportolók, hobbisportolók körében egyre elterjedtebb eszköznek számít, szívesen használják bemelegítéshez, vagy a nyújtás, lazítás részeként. Azonban helyes használatát, hatásmechanizmusát kevesen ismerik.
Az SMR kifejezés a Self Myofascial Release szavak kezdőbetűiből tevődik össze, mely a saját izompólyák felszabadítását, aktív mozgás közbeni mélyszöveti önmasszázst jelent, melyet egy speciális eszközzel, az SMR-hengerrel tudunk kivitelezni. Ahogy a nevében is benne van, az SMR-henger a myofasciára, azaz az izom körüli kötőszövetre van hatással. A fascia a kötőszövet egy típusa, mely változatos kollagén és elasztikus rostokból épül fel, körülöleli az izmokat, szerveket. A myofascia egy adott izom és az azt körülvevő hártyás kötőszövet egysége, ez az úgynevezett izombőnye. Fő tulajdonsága a rugalmasság és az adaptációra való képesség. A myofascia viszkozitása mozgási ingerre fokozódik, immobilizáció hatására csökken. A viszkozitás csökkenésekor, főként, ha hosszabb ideig fennáll ez az egyensúlyi állapotból való kitérés, a rostok letapadhatnak, zsugorodhatnak. Ez kihathat távolabbi egységekre is, mely következtében testtartási deviációk, dekompenzációk, lágyrész- vagy ízületi diszfunkciók alakulhatnak ki. Ez számos tünet formájában jelentkezhet, mint például fájdalom, szöveti merevség vagy mozgáskorlátozottság.
A szöveti fájdalom jellege sokféle lehet: mély, éles, égő, diffúz vagy tompa, s elmondható, hogy nehezen lokalizálható, mivel gyakran előfordul, hogy a fájdalom forrása és helye nem ugyanott jelentkezik. Ezért is fontos, hogy a testünket holisztikusan szemléljük, nem elég a fájdalmat, mint tünetet kezelni, a kiváltó okot kell megszüntetni.

Az SMR-hengerezésnek számos pozitív hatását figyelhetjük meg. A fájdalmas izomcsomók lazulnak, fokozódik a keringés, a felhalmozódott folyadék, salakanyag könnyebben tud távozni a szövetek közül. A henger segítségével a mélyebben fekvő szöveteket is el tudjuk érni, a sérült izmok könnyebben regenerálódnak, az izomegyensúly helyreáll. Továbbá fejlődik a testtudatosság, illetve a stretching hatékonysága növelhető. Azonban vannak esetek, amikor az SMR-henger nem használható. Kontraindikációnak számít a nagyfokú csontritkulás, magas vérnyomás, trombózis, különböző belgyógyászati problémák, illetve mozgásszervi műtéteket.
Különböző erősségű, felszínű és hosszúságú SMR-hengerekkel találkozhatunk. A rövidebb, 10-15 cm hosszúságú, kisebb átmérőjű hengereket kisebb izomcsoportok esetében tudjuk használni (pl.: alkar izmainál tenisz-, vagy golfkönyök esetén, talpi fascia lazításához, stb.). Ilyen esetekben fasciagolyót vagy teniszlabdát is alkalmazhatunk. A legtöbb izomcsoport esetében a közepes hosszúságú (40-45 cm), közepes erősségű, sima felszínű henger az optimális. Ennél erősebb, különböző felszínű hengereket főként a versenysportolók számára fejlesztették ki, akiknek az előbbi már kevésnek bizonyult. A hosszabb (90 cm) hengereket, instabil felszínét is kihasználva tudjuk szélesebb körben alkalmazni.

Az SMR-hengerezés kivitelezésénél több tényezőt figyelembe kell vennünk. Fontos, hogy először csak óvatosan, kevés testsúllyal terhelve kezdjük el a gyakorlatokat. A hengerezni kívánt izomcsoportot teljesen lazítsuk el, a fájdalmas izomcsomókon, úgynevezett triggerpontokon meg-megállva, óvatosan haladjunk. Ha jól esik, hagyjuk, hogy a henger 15-20 másodpercig csak nyomást gyakoroljon a fájdalmas területre, hogy lazulni tudjon az. A hengerezés közben a fájdalom mértéke egy 0-10-es skálán, ahol a 0 a fájdalmatlan állapotot, a 10 szubjektív megítélés szerint a maximális fájdalmat jelenti, körülbelül 3-as maradjon. Egy izomcsoportot naponta kb. tízszer, oda-vissza szükséges áthengerezni ahhoz, hogy fenntarthassuk a kötőszövet rugalmasságát. Sportolást követően a hengerezés nem vesz sok időt igénybe, beépíthető a mindennapi rutin részeként. Könnyedén tehetünk a mozgásszervrendszer egészséges állapotának fennmaradásáért, a gyakorlatok nagy része pedig kifejezetten kellemes érzés.
A kezdetekben kérjünk segítséget szakembertől (gyógytornász, rehabilitációs tréner, személyi edző) a különböző izomcsoportok hengerezésének helyes kivitelezéséhez.
Szermjágin-Borsos Zsófia
gyógytornász – fizioterapeuta

