😊„Az vagy, amit megeszel”🥗 – Ez a mondat nem új a nap alatt, több ezer éve benne van a köztudatban. Amikor életre kelt, a mondanivalója nem feltétlenül a testsúlyra helyezte a hangsúlyt. Arra akart rávilágítani, hogy az ember egészségének része az étkezés, és szoros kölcsönhatásban van minden egyes sejtjének működésével. Az étkezés befolyásolja a lelki állapotot, kihat a teljes szellemi működésre, és csak teljes egységben lehet gondolkodni a fent említett dolgokról.
🎊Ezért aztán, ha újévi fogadalmaink között szerepel testünk átalakítása, közelítsük meg a témát. Kezdetnek száműzhetjük szótárunkból a fogyókúra megnevezést vagy a diéta kifejezéseket. Ezek a kifejezések megvonásra vagy az elvonásra utalnak, pedig a testünket táplálni kell! Minden sejtünk folyamatos átalakuláson megy át, és építőkövekre van szükségük, amit tőlünk várnak.
🌍Ugyanazon ételek tápanyagtartalma az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott. Nem mindegy, milyen minőségű a föld, amiben terem a növény,🌱 vagy hogy szálas vagy szemes takarmányt kap-e az állat, aminek esszük a húsát. Fontos, hogy milyen munkát végzünk, mi a személyiségünk, milyen körülmények között étkezünk, megfelelő-e a fogazatunk, van-e kísérőbetegségünk, hány évesek vagyunk, milyen évszak van, és mennyi szín kerül egyszerre a tányérunkra.
🍳Na, még egy falatot sem ettünk, és már elvesztünk a gondolatainkban! Induljunk a kályhától… Az első lépés mindig a szervezetünk általános állapotának felmérése lehetőség szerint szakember segítségével. A túlsúly mellett gyakori az alultápláltság, vagyis nem a megfelelő építőköveket visszük be az étkezések alkalmával. A kedvenc sorozatunk alatt elfogyasztott egy csomag chips nem tekinthető hasznos építőkőnek.🥔
🛒Igyekezzünk az ételek alapanyagait megvizsgálható forrásból beszerezni, és törekedjünk a minőségre. A minőség nem feltétlenül a drágát jelenti. Ha nyugodt természettel, lassú tempóban élem az életem, keveset mozgok, már a menopauza időszakát taposom, egész más arányokat kell az étrendben követni az építőkövek tekintetében, mint egy fiatal, férfihormontól túlfűtött férfinak, aki heti háromszor még edzőterembe is jár.
🤭Gyakran elfelejtjük azt is, hogy minden érzékszervünkkel eszünk.👀Érezzük az illatokat, halljuk, ahogy serceg az étel, ropog a kifli, látjuk az ételek színét, ami minél színesebb, annál hasznosabb ízlelünk, ami elindítja az emésztést. Minden típusú tápanyagra szükségünk van, de fontos az egyéni arányrendszer, amit ha megtalálunk, nem munka lesz az egészségre való törekvés, hanem könnyű és változatos életmód!🥐
🧈Nem beszéltünk még arról sem, hogy a konyhatechnológia helyes megválasztása is létfontosságú az eredmény szempontjából. Olaj vagy zsír, esetleg sütőpapír vagy száraz hő? Nos, nem mindegy, mit milyen módon készítünk el, mert nem ugyanaz lesz az egészségünkre gyakorolt hatása az ételnek. Szándékosan nem beszélek a manapság oly divatos „mit és mivel együnk együtt”, „milyen gabonának milyen élettani hatása van”, és a cukor vagy édesítőszer harcába sem szeretnék beszállni, ezzel tele vannak az online felületek.
Inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy a test-lélek-szellem egységének fontossága több mint kétezer éve életre kelt, és minden embernek van lehetősége ezzel élni a saját egészségének érdekében! Hát akkor, indulhatunk együtt, kézen fogva!🤝
Szirmos Andi🌸