Fényvédelem. Napfény – Napsugár – Naphatások.

A napfény minden élőlény számára az élet alapvető feltétele. A növények színvilága, a gyümölcsök íze, a haszonnövények tápértéke mind függvénye a Nap energiájának. Az állatok is szívesen sütkéreznek a napon.

A napozás, mint gyógymód már az ókorban ismert volt, az egyiptomiak, görögök, rómaiak mind használták a napfürdőzést. A korai középkorban megtorpant a tudomány ezen ága, az ipari forradalom berobbanása után azonban sok angliai városban a Nap fénye nem tudott áthatolni a szennyezett levegőn, így alakult ki az újkorban a gyermekek D-vitamin hiányán alapuló angolkór, orvosi nevén: a rachitis. A múlt században pedig, egészen a penicillin felfedezéséig, akár a TBC gyógyításában is, az egyik legeredményesebb módszer volt a betegek kezelésében a rendszeres napkúra.

Társadalmi tekintetben azonban az ókortól egészen a XX. század közepéig, a sápadt arcbőr volt a meghatározó az arisztokrácia, az előkelő réteg köreiben, hiszen nekik nem kellett a földeken dolgozni. A sápadtság divatját Coco Chanel törölte el, amikor egy jachton töltött nyár után, lebarnulva lépett a nyilvánosság elé.

Megjelentek az első naptejek, napkrémek, amelyek már UV-szűrőt is tartalmaztak. Az utazások, a nyaralások is divatba jöttek, így egyre fontosabb lett a fényvédelem.

A Nap fénye különböző energiával bíró sávokból áll. Az UV-A képes az üvegen is áthatolni, a bőr mély rétegébe hatol, csökkenti a bőr védekező képességét. Az UV-B erőssége évszakonként és napszakonként is változik, károsítja a hámszövetet, ezért, ha mértéktelenül éri a bőrt, barnulás helyett leégést, bőrpírt okoz. Az UV-C a legnagyobb energiával bír, a legártalmasabb, de az ózonréteg megszűri.

Ennek tudatában kell megterveznünk a napon eltöltött időt. Fontos a fokozatosság elve, mert a hosszú tél után időre van szükség, hogy elinduljon a védőpigmentek termelése.

Nem mindegy, hol élvezzük a napsütést, a hegyekben vagy vízparton, hogy milyen típusú a bőrünk, milyen a hajszínünk, a szemünk színe. Figyeljünk a különösen érzékeny testrészekre: fül, orr, ajkak, váll, lábfej, kopasz fejbőr. Az ajkak védelme fontos, a mértéktelen napozás, az erős UV-sugárzás kiválthatja a herpeszvírus megjelenését. A napozás utáni égő, szúró érzés, esetleg a hólyagok megjelenése, tipikus tünet. Mindez megelőzhető, ha nem töltjük a legmelegebb órákat a napon, ha könnyű ételeket eszünk a forró nyári napokon, megfelelően hidratáljuk a szervezetünket és magas faktorszámú ajakírt használunk.

Fontos megemlíteni a testünkön lévő anyajegyek vizsgálatát is a nyári szezon előtt.  Amikor egy újszülött világra jön, majdnem biztosan van a testén egy-két anyajegy, majd a kisgyermek- és serdülőkorban a mértéktelen, vagy inkább gondatlan napozás és a nem megfelelő bőrvédelem miatt elszaporodhatnak, amik később a felnőtt- és öregkorban okozhatnak problémát.

A Föld és rajta minden élőlény az idők kezdete óta éhezi a napfényt, a Nap sugarai jelentik az életet, jelképezik a vitalitást, az állandóságot, az energiát. Mindenkinek szüksége van rá.

Manapság nem feltétlenül csak a nyár az alkalmas időszak arra, hogy hódoljuk a napozás iránti szenvedélyünknek. Mindig kérjük ki szakemberek véleményét a napozószer kiválasztásától kezdve a bőrünk felülvizsgálatán át egészen a napozás veszélyeinek kivédést illetően.

Kikilai Gáborné

Értékesítési szakasszisztens

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozz fel hírlevelünkre

Csatlakozz, hogy elsőként értesülj a legújabb akcióinkról és pályázatunkról!

Cím

1106 Budapest, Kabai u. 1.

Hétköznap 8:00 - 16:00

Telefon

+36-80-205-383

info@szirompatikak.hu

Kövess minket a Facebook-on és Instagramon

Add to cart