Büszkék vagyunk – Szent Klára Gyógyszertár

A folyamatosan növekvő lakosságszám ellenére is családias a légkör és kedves, ismerős arcokat üdvözölhetünk nap mint nap.

Patikánk története 1983-ban, lassan 40 éve kezdődött a gyönyörű Dunakanyarban elhelyezkedő Leányfalun. A nagyvárosokból kiköltözők, pihenni vágyók miatt a településnek elengedhetetlenné vált egy saját gyógyszertár.

Ebben az időben a gyógyszertárak esetében ugyan még nem beszélhettünk családi vállalkozásról, a mi eredményeink mégis a kezdetektől fogva két generáció áldozatos, kemény munkájának köszönhetőek – és a harmadik generáció sem tétlenkedik…

Büszkék vagyunk a szorgalmas, összeszokott dolgozóinkra, akik közül páran már több mint 20 éve erősítik csapatunkat.

Az évek alatt a lakosság igényeihez igazodva bővültünk, többször költöztünk is. Megnyitottunk Tahitótfalun egy közforgalmú gyógyszertárat, illetve a Szentendrei-szigeten két fiókpatikát.

2012 decemberében Tordai Saci (patikalátogató) hívására az elsők között csatlakoztunk az akkor még ,,kis nagykerhez”, és kezdtük el a közös munkát a Pharmaroad-dal, mostanra pedig már ők a legfőbb beszállítónk. Örömmel kapcsolódtunk a Szirom Patikák közösségéhez is.

A jövőben is igyekszünk fenntartani a fejlődést, és mindent megteszünk azért, hogy betegeink és vásárlóink bizalommal és örömmel térjenek be hozzánk.

dr. Atzél Gábor
gyógyszertárvezető

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Iratkozz fel hírlevelünkre

Csatlakozz, hogy elsőként értesülj a legújabb akcióinkról és pályázatunkról!

Cím

1106 Budapest, Kabai u. 1.

Hétköznap 8:00 - 16:00

Telefon

+36-80-205-383

info@szirompatikak.hu

Keress minket a Facebook-on

Add to cart