Előző cikkünkben összefoglaltuk, miért lehet egy gyógyszer hiánycikk, illetve mit lehet tenni, ha emiatt nem jutunk hozzá a felírt gyógyszerünkhöz. A megoldási javaslatok közül elsőként említettük a generikus alternatívákat. De mik is ezek a generikus gyógyszerek, mennyire ugyanolyanok, mint az eredeti, és mennyire hasonlítanak egymásra? Meg kell-e beszélnünk az orvosunkkal, ha váltunk rájuk? Mellékhatásokra, allergiára számíthatunk-e? Ezt a kérdést járjuk körül az alábbiakban.
Röviden: a generikus gyógyszerek egyfajta másolatai az eredetinek. Ahhoz, hogy értsük, milyen az eredeti és a generikus viszonya, először röviden tekintsük át, mi is az originális vagy más szóval innovatív gyógyszer, egyáltalán mikortól nevezzük ezeket így az egész világon.
A generikus és innovatív gyógyszerek történeti kialakulása
Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez a gyógyszermásolás miként tett szert ilyen globális szabályozásra, ahogy ez ma világszerte működik. A gyógyszeripar hajnalán, a 20. század elején, sok országban a gyógyszerhatóanyagok nem élveztek szabadalmi védelmet (pl. Németországban is csak 1968-tól lehetett hatóanyagra szabadalmat szerezni). Ez azt jelentette, hogy a sikeres készítményeket rövid időn belül más cégek is előállították – mai értelemben generikumként, de szabályozás híján csak lekoppintották őket, nem volt garancia a hatás azonosságára (ekvivalenciájára). Erre válaszul a 80-as évektől kezdve kezdték jogilag szabályozni a generikus gyógyszerek rendszerét – először természetesen az Amerikai Egyesült Államokban. A Hatch–Waxman törvény (1984) teremtette meg azt a modellt, amelyben a generikumoknak nem kell teljes fejlesztésen átesniük, csak igazolniuk kell, hogy ugyanúgy hatnak, mint az eredeti készítmény. Európában a ’90-es évektől harmonizálták a szabályozást, globálisan pedig a TRIPS-egyezmény (1994) egységesítette a gyógyszerszabadalmak védelmét. Ez a jogi háttér biztosítja, hogy a generikumok megbízható, ellenőrzött alternatívái legyenek az originális gyógyszereknek világszerte.
Mi az az innovatív gyógyszer?
Az innovatív gyógyszermolekulákat frissen felfedezett biokémiai folyamat befolyásolására számítógépes modellezéssel tervezik, esetleg az erre felfedezett molekula további módosításával/tökéletesítésével újonnan állítják elő. A fejlesztése hosszú, költséges és kockázatos folyamat. Átlagosan 10–15 év, több száz millió dollár és a végén olyan bukta is állhat, mint az ezredfordulón a Bayer Lipobay nevű gyógyszere esetében, amit 3 évvel a piacra kerülése után, súlyos mellékhatásai miatt végleg visszavontak. Az innováció (idő, pénz, kockázat) védelme érdekében kapnak szabadalmi védettséget az innovatív szerek. A szabadalmi kérelmet a gyártók már a fejlesztés korai szakaszában benyújtanak, és az 20 évre szól ugyan, de a klinikai fejlesztés és engedélyezés gyakran 8–12 évet is felemészt ebből, tehát mire a gyógyszer piacra kerül, a szabadalmi védelem idejéből sokszor csak kb. 8–12 év marad.
Az innovatív gyógyszerfejlesztés lépései röviden:
1.Célpont kiválasztása (pl. egy receptor vagy enzim), sejtbiológiai, kórélettani kutatások
2.Hatóanyag jelöltek keresése, számítógépes modellezés, molekulatervezés, molekulák tesztelése, kémiai stabilitás
3.Preklinikai vizsgálatok állatmodellen és sejttenyészeteken: toxicitás, rákkeltő hatás, reprodukciós toxicitás, farmakokinetika állatmodellen (gyógyszer útja a szervezetben) vizsgálata, előzetes dózis-hatás görbék meghatározása
A szabadalmi védettség igénylése is ebben a szakaszban történik legkésőbb.
4.Klinikai vizsgálatok:
- Fázis I. – BIZTONSÁGOSSÁG
100 fő alatti egészséges önkéntes (kivéve pl. onkológiai szerek, ahol betegek), biztonságosság, farmakokinetika emberen, dózis-hatás, mellékhatás profil vizsgálata.
- Fázis II. – HATÉKONYSÁG
100-300 beteg a célcsoportból, hatásosság bizonyítása (pl. vérnyomáscsökkentőnél a vérnyomás változása), dózisoptimalizálás, rövid távú mellékhatások feltérképezése, gyógyszer–gyógyszer kölcsönhatások vizsgálatának kezdete.
- Fázis III. – A HATÉKONYSÁG ÉS BIZTONSÁGOSSÁG MEGERŐSÍTÉSE
Többszázas/-ezres betegszám társbetegségekkel, de kontrollált feltételekkel, gyakran több országban; statisztikai elemzés, végső bizonyíték a hatásosságra a választott indikációban, ritkább mellékhatások kiszűrése (pl. 1:1000 gyakoriság), más kezelésekkel való összehasonlítás (standard terápia vagy placebo), gyógyszer–gyógyszer interakciók részletesebb feltárása.
5.Engedélyezés: pl. FDA (USA), EMA (EU) vagy NNGYK (Magyarország)
6.Fázis IV. – forgalomba hozatal utáni vizsgálatok: KOCKÁZAT/HASZON ELEMZÉSE
Valós betegpopuláció társbetegségekkel, ritka, hosszú távú mellékhatások felismerése, bejelentése (farmakovigilancia), új (off label) indikációk vizsgálata, gyógyszerhasználati minták, adherencia (beteg együttműködés) mérése, gyakorlati összehasonlítás más terápiákkal (real-world evidence).
Ez persze nem is lett olyan rövid, de jól érzékelteti az eljárás bonyolultságát a biztonság és hatékonyság érdekében. Ahhoz, hogy ezt a macerát megérje felvállalni, szükséges a kizárólagosság a forgalmazásban, hiszen ha nem térülne meg a befektetett pénz, senki sem fejlesztene új gyógyszereket.
De egyszer minden patent ideje lejár… Hogy mi történik ezután, ezt fogjuk áttekinteni a következő részben.
Kadlecsek Szilárd, gyógyszerész
